Néhány szó rólam...

Fotó: Pelsőczy Csaba A nevem Orsós Zsolt, 32 éves múltam. Látássérültként sikerült elvégeznem egy "látóknak" való gimnáziumot, azóta egy főiskolát is. Talán ebből is érezhető, hogy a nehézségek nem törnek le, inkább nagyobb erőbedobásra késztetnek.

Amit még érdemes tudni velem kapcsolatban:

A mai napig sportolok (csörgőlabdázom), korábban két Paralimpián is képviselhettem a nemzeti színeket ebben a sportágban. Ezen kívül sportvezetőként tevékenykedem, mint a Vakok és Csökkentlátók Wesselényi Miklós Sportegyesületének elnöke,  illetve az FMSZ (Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége) alelnöke.