A csörgőlabda rövid bemutatása


Ezt a játékot nevezik olykor a "vakok kézilabdájának" is. Világszerte sokan űzik a csörgőlabdát (angolul: goalball), Magyarországon is komoly hagyományai vannak, csapatunk a Paralimpiákon is több alkalommal sikeresen szerepelt.

Fontosabb játékszabályok

A csörgőlabdát kétszer három játékosból álló csapat játsza, legfeljebb három cserejátékossal. A játék teremsport, a pálya mérete 9x18m, amelyet kétfelé oszt a középvonal. A játék célja, hogy a csapatok gólt gurítsanak az ellenfélnek, a szemben álló csapat pedig ezt próbálja megakadályozni.
A kapuk 9 méter szélesek, és a pálya két végén helyezkednek el. A labda kemény gumiból készül, és lyukak vannak rajta, így a belül található csörgők hangja hallható a labda mozgása közben. Ezért a mérkőzések alatt a közönségnek a játékot teljes csendben kell figyelemmel kísérnie.